Megfigyeltük, hogy nemcsak a japán hangok kiejtése áll közel a magyaréhoz sok esetben, hanem egyes szavakat pontosan úgy is mondanak, mint mi. Még mielõtt nagyon messzire menõ következtetéseket vontok le a magyar-japán nyelvrokonságról, emlékeztetünk mindenkit arra a viccre, amely a finn-magyar nyelvrokonságot hivatott illusztrálni. E szerint azt a mondatot, hogy "Jön a vonat" a finn is ugyanúgy mondja, csakhogy náluk a "jön" jelenti a "vonat"-ot, és a "vonat" a "jön"-t! Most tehát jöjjön (vonatjon?) gyûjteményünk olyan szavakból, amelyek alakja megegyezik egy-egy magyar szóéval, csakhogy közben egészen mást jelentenek!
| japánul: | magyarul: | japánul: | magyarul: | japánul: | magyarul: | ||
| aki | õsz | ami | lepkeháló | baba | öreg néni | ||
| baj | dupla, kétszeres | baka | hülye | basa | hintó | ||
| bendzsó | vicc | buta | disznó | futó | boríték | ||
| ha | fog | haha | mama | haj | igen | ||
| hasi | evõpálcika | héja | szoba | hon | könyv | ||
| ima | most | iro | szín | kacsó | osztályvezetõ | ||
| kaki | datolyaszilva | kamu | kötelesség | kanári | eléggé | ||
| kasza | esernyõ | kata | irány | ki | fa | ||
| kin | ezüst | kiráj | nem szeretem | kocsi | ide | ||
| ondó | hõmérséklet | szoba | tészta | sima | sziget | ||
| sin | szív | siro | fehér | száj | -éves | ||
| szaru | majom | róka | folyosó | zori (Zoli) | zokni |
És még mondja valaki, hogy nem könnyû a japán nyelv! Mert például, ha az a csoda történne meg, hogy egy magyar ajkú katona belekeveredne a japán önvédelmi ügynökség (magyarul: hadsereg) kötelékébe, és õrmestere mérgében így kiáltana rá: "buta baka!", hát nem azonnal értené az illetõ, hogy "disznó hülyét" akart mondani? Legfeljebb azt gondolná, hogy a híres japán udvariasság kissé tompított az õrmester szövegén ...
Szakemberek azt tartják, hogy az ipari civilizáció fejlettségének egyik fokmérõje egy országban a szemét meny- nyisége és minõsége. Naná, elég csak a fejlett ipari országok csomagolástechnikájára gondolni, azonnal eszünkbe jut a hatalmas mennyiségû papír, mûanyag csomagolóanyag, doboz, stb. ami mind megjelenik aztán a szemétben. Persze, ez a téma is érdekes, elõ is hozom késõbb a szemét összetételének kérdését is. De elõbb jöjjön egy másféle, "tudományos" tétel, és bizonyítása különbözõ módszerekkel!
egy nép kultúrájának fokmérõje, hogyan bánik a szemetével.
1. (Fejlõdéstörténeti-ökológiai) bizonyítás:
Az ember megjelenését, felemelkedését és fejlõdését párhuzamosan kísérte (részben meg is elõzte) a svábbogár törzsfejlõdése és rohamos terjedése a Földön. Az ember története a svábbogár elleni harc története. Az egyeduralomért folytatott harc még nem dõlt el. A világ egyik szigetországában például, ahol a technikai civilizáció a világon az elsõ helyre rukkolt, legalábbis a miniatûrizálás és az elektronika területén, és másutt szinte elképzelhetetlen raffináltságú svábbogárirtó szereket fejlesztettek ki - az ellenség is bedobott egy piszkos trükköt: megtanult repülni! Kiírtod õket egy japán lakásban, másnap egyszerûen beerepülnek az ablakon!
A harc elsõdleges színtere a szemét. A kultúra elsõ lépcsõje ennek felismerése, késõbb jön a szeméttel való gondos törõdés - mindez a nagy cél, a svábbogár legyõzésének érdekében!
2. (Matematikai) bizonyítás:
A századelõ nagy "tudósa" a következõ képletet állította fel:
K = S + E,
ahol K a kommunizmus, S a szovjethatalom, E pedig az egész ország villamosítása. Mint tudjuk, a képlet ebben a formájában nem bizonyult helyesnek. Véleményem szerint azért, mert a szerzõ elfelejetette számításba venni az S során keletkezõ rengeteg szemetet. Az egyenlet átértelmezésével azonban könnyen a helyes egyenlethez juthatunk:
K' = S' + E',
ahol K' a kultúra, S' a szemét, és E' az emberi környezet (ez utóbbi tovább bontható olyan tagokra, mint mûveltség, erkölcs, hagyományok, életszínvonal, stb., de ennek taglalása nem szükséges a bizonyításhoz).
3. (Empírikus) bizonyítás:
Kísérletünk menete a következõ: bemegyünk mondjuk a North-West Airlines tokióí irodájába, vagy egyszerûen telefonon felhívjuk a Nippon Kinki Travel Agency-t, és rendelünk egy világkörüli repülõjegyet. Ha szerencsénk van, 250000 jenbõl ki is jön.
Utunk elsõ állomása Isztanbul (Törökország). Induljunk el a szultán palotájától a nagy bazár felé! Nagy a valózínûsége, hogy a szél is fújni fog, és egészen derékmagasságig lebegteti az utcán elszórt papírszemetet, amint haladunk lefelé a lejtõn. A jelenséghez nem kell kommentár.
A második megálló legyen például Boston (Egyesült Államok ). Itt megismerkedhetünk egy speciális háztartási felszereléssel, amely szinte minden lakásban megtalálható. Ez egy, a mosogató lefolyójába épített daráló, amelynek segítségével diadalmaskodik az erõszak: ez mindennemû szemetet a felismerhetetlenségig felaprít, szétzúz, tömörít, megesz, eltüntet, megsemmisít, majd a csatornába juttat, hogy egy porszem sem árulkodik aztán az ímént elkövetett gépesített bûntényrõl.
Jöjjön most Bangkok (Thaiföld) . Álljunk meg a Csao-Pja folyó nontaburi vízibuszkikötõjének stégjén, és nézzünk körül az ott hömpölygõ hatalmas tömegben! A millió gyümölcs-, kolbász- és édességárus egyike éppen feláll, vállára emeli a hatalmas szemeteskosarat, odalép a stég széléhez, és egy könnyed mozdulattal az egészet a folyóba borítja! Nylonzacskó, papír, dinnyehéj úszik lefelé, részben fennakadva a vízfelszínt beborító vízinövényeken, miközben thai kísérõnk mély átéléssel magyarázza, hogy az a király, aki néhány száz évvel ezelõtt behozatta Indonéziából ezt a szapora fajta növényt, nem gondolta, hogy milyen környezetszennyezési problémát fog ez még jelenteni egyszer.
Következzék egy kis kelet-európai (vagy nyugat-balkáni) ország fõvárosa, Budapest (Magyarország). Itt annak a döbbenetes jelenségnek lehetünk tanúi, hogy ez a kicsi nép milyen fáradhatatlanul gyûjti, halmozza és szaporítja a szemetet. Ha tele van a kis lakás összes szekrénye, az emberek igyekeznek nagyobb lakáshoz jutni, hogy folytassák a felhalmozást. Ha ez sem elég, megtöltik szeméttel nyaralóikat, roncs kocsijaikat, garázsukat, pincéjüket, munkahelyüket, még az utcát is. Az újabb és újabb szemét megszerzéséért pénzt, fáradságot nem kímélnek. Sok család két keresõ jövedelmét is meghaladó összeget képes fordítani egyre modernebb, használhatatlanabb tárgyak beszerzésére!
Végül szálljunk ki Tokióban (Japán) ! És, hogy a kultúra és a szemeét összefüggését végleg bizonyítsuk, menjünk el a Tokiói Mûszaki Egyetem (a gyengébbek kedvéért: az én egyetemem) Nagacután található, G1 jelû épületébe, és kíséreljük meg, hogy liften felmenjünk a 10. emeleten levõ szobámba! Amíg a liftre várunk, pillantásunk megakad a közeli hamutartón. Valaki néhány hete, magánszorgalomból, frissen nyíló virágot helyezett a tetejére! Az ismeretlen azóta is gondozza, öntözi. Ez kultúra, nem? A bizonyítás befejezve. ("Quod erat demonstrandum" - mondták ilyenkor a latinok).
Megjegyzés: ez utóbbi akció egyben a dohányzás elleni küzdelem egy finom módszere is. Mert ugyan kinek jutna eszébe egy virágcserépben nyomni el az égõ csikket?
Kisgyerekek, jól figyeljetek! Valami csilingel! Halljátok? Olyan, mint egy kis harang. Nem, ez nem a Mikulás, ez a szemetes. Közeledik a csillogó-villogó autó, és kedves, vidám zenével jelzi érkezését. Hogy az a néhány háziasszony, aki elfelejtette idejében kikészíteni a szemetét, még leszaladhasson, meghallván a "Tiszta, szép Jokohama" címû dal hangjait.
A szemét minden második napon kora reggel ott sorakozik a kijelölt helyeken utcahosszat, akkurátusan csomagolva. A kocsival érkezõ fehér kesztyûs szemetesemberek felkapkodják a csomagokat és bedobálják a kocsi gyomrába. Ime,a japán szervezés tökéletessége: itt természetes, hogy az ember vásárláskor az áruhoz megkapja a színes, mûanyag reklámzacskót, méghozzá ingyen. (Ezek a zacskók papírvékonyak, de jóval erõsebbek az otthoniaknál. Egy ilyenben szívbaj és a zacskó elszakadásának veszélye nélkül tudtam hazahozni egy 10 kg-os adag rizst, mielõtt rászoktunk volna a házhozszállításra). Namármost a poén: ezek a zacskók automatikusan a szemét gyûjtésére is szolgálnak, eleve úgy vannak tervezve. (Ugyebár a kultúra, a design...) Mindegyiken a két eredeti fülén kívül van még kettõ, kisebb fül is, hogy így kettõt-kettõt egy-egy mozdulattal összecsomózva, a zacskó hermetikusan zárható legyen. Ezt aztán a szemétgyûjtõ helyre úgy lehet levinni és lerakni, hogy szinte steril marad. Miután az autó elment, egy árva papírfecni sem árulkodik arról, hogy ott valaha is szemét volt. A kuka ugyan itt is ismert, de nem nagyon használják, bár néha abba teszik bele a kész cssomagokat.
De csitt! Mit hallok? Ismét jármû közeledik! Ezúttal hangosbeszélõ van a tetején, és - a gyerekkorom "jegeees"-e jut eszembe - egy férfihang kántálása hallatszik belõle. A teherautó lassan köröz a házak között, rakománya: összekötözött újságpapír. Az üzleti ajánlat egyszerû: a használt újságpapírt friss papírzsebkendõre cserélik be. Itt nincs MÉH, úttörõmozgalom, van viszont szervezett begyûjtés (és papírzsebkendõ).
Talán mondanom sem kell, hogy utcán, parkban, vonatállomáson, középületekben sehol nem kell 10-20 lépésnél többet megtenni ahhoz, hogy szemetesládát találjunk. De az már végképp meglepi a külföldit, amikor két láda is van egymás mellett, különbözõ feliratokkal. Az egyiken: "moeru gomi", vagyis égethetõ szemét, a másikon: "moenai gomi", vagyis, nem égethetõ szemét. Ki tudjátok-e találni, melyik láda mire való? A japánok számára olyan természetes, hogy a megfelelõ szemetet a megfelelõ ládába dobják, mint a levegõvétel: észre sem veszik.
A szemetet (helyesebb lenne hulladékot mondani, mert a gomi szó mindent fed, ami egy háztartásban felesleges), azonnal, eleve osztályozva tárolják és rakják ki az emberek. A zacskós rendszerrel ez semmiféle külön erõfeszítést nem igényel. A kétnaponta begyûjtött háztartási szemét az "éghetõ" kategóriába tartozik. (Hirtelen ingerem támadt leírni a japán szemétégetõt, tisztaságával, számítógép-vezérlésével, vagy a róla készített érdekfeszítõ TV-mûsort, vagy csak azt, hogy a hozzánk legközelebb lévõ szemétégetõ hõjével uszodát fûtenek - de sajnos, egyszerûen lehetetlen mindent leírni!). A következõ kategória a külön, fajtánként, általában havonta egyszer gyûjtött, osztályozott szemét: papír (újság, magazin, könyv külön rakva), üveg, fém, fa, mûanyag stb. Ezzel sincs külön gond, az ember az üvegek közé leteszi a ház elõtt az üveget, a konzervdobozok közé a konzervdobozokat stb. Ugye, óriási intelligencia kell hozzá? Hasonlóan a papírgyûjtéshez, van folyamatos üveggyûjtés is - az utcán ládák vannak elhelyezve, és, most figyeljetek, külön láda a zöld, külön a fehér, külön a barna üvegeknek ! Az ember bedobálja õket a megfelelõ nyílásba, és kész. Igaz, hogy nem kap érte pénzt, de legalább letudta a gondját - nem úgy, mint mi, akik mindennapos közelharcot folytatunk az üvegvisszaváltás csatamezején.
Az osztályozás és csomagolás a szemét kultúrájának magas foka, a környezetvédelem belépõje, az ember mindennapi életének javítója. Nem is kell hozzá sok, csak egy icikepicike odafigyelés és egy kis fegyelem. Meg persze, zacskók. De ha nincs is rajtuk extra fül, azért anélkül is össze lehet kötözni. Jobb híján a doboz vagy újságpapír is megtenné, csak a lényeg, hogy a szemetet csomagolva rakjuk ki, ne pedig a kuka mellé ömlesztve...
Ez magyarul a lomtalanítás. Ez is havonta-kéthavonta esedékes, egy-két héttel elõbb mindig meghirdetik. Néhány nappal a kitûzött határidõ elõtt a kijelölt helyen megjelenik a elsõ lom, majd gyûlik, gyûlik. Lenyûgözõ látvány, hogy ugyanazon környék lakosai minden hónapban mennyi lomot tudnak kirakni! Néha 2-3 méteres hegyek alakulnak ki, gyakran az egymástól csak 2-300 méterre levõ lerakó helyeken, mire a gyûjtõkocsi megérkezik.
De azelõtt még ... megindul a recirkuláció. Mindenki, aki arra jár, szinte kivétel nélkül, megvizsgálja a szeméthegyet, és elviszi, amit használhatónak ítél. Sok ilyen van, mert: 1) a japán áruk minõsége igen jó, a dolgok csak nehezen mennek tönkre, 2) mert az emberek nagyon vigyáznak mindenre, nehezen látszik meg a használat nyoma, 3) ami egy kicsit is nem kell, attól rögtön megszabadulnak, még ha jó vagy új is, mert a kis lakásokban szinte lehetetlen a dolgokat tárolni (azért sok japán megpróbálja a lehetetlent is).
Itt a lom között turkálni nem szégyen, nem a "guberáló" megbélyegzõ jelzõjét kockáztatja az ember, hanem egy össznépi mozgalom, szórakozás részese. Használható, jó dolgokat találni nagy öröm, ha ingyen van, még nagyobb. Nem mintha az átlagos japán ne engedhetné meg magának, hogy akár a legjobb, legigényesebb, új háztartási eszközt is megvegye. Nem mintha egyébként õ maga igénytelen volna - a kereskedelemmel szemben nagyon is az, a világ talán legjobban elkényeztetett fogyasztója. De a lom, az más. Ez játék, továbbá alapvetõ része a kultúrának: amit ember alkotott, amiben munka van, az érték. Nem dobjuk el végleg, amíg tudjuk, használjuk. Vagy újra használatba vesszük. Ami meg már végképp nem kell, azt osztályozzuk, becsomagoljuk, és az ipar majd újra feldolgozza.
Hogy mi minden van a lom között! Kisméretû bútor, bicikli, gyerekjáték, háztartási gép, rengeteg televízió, mosógép (automata is), porszívó, rizsfõzõ, gáz- olaj- villanykályha, rádió, magnó stb. Esernyõtartó, tele esernyõvel. Síléc, sícipõ, golf-, baseball-, teniszütõk. Zongora, orgona, gitár...
Aki pedig kiteszi, az arra is gondol, aki elviszi majd. Láttam olyan vadonatúj porszívót, amit gondosan visszaraktak eredeti csomagolásába, és még a garancialevelet is mellétették. Láttam kismotort, tankjában benzin, rajta a rendszám, az indítókulcs a helyén, csak éppen el kell fordítani, és menni vele. Rajta egy cédula: "gomi", nehogy valaki félreértse, ne gondolja, hogy csak ott parkol éppen. De már a másik írás is rajta: "XY vagyok, este visszajövök érte" - az élelmes japán lefoglalta, a többi meg tiszteletben tartja... A házioltárban kipucolták a kis Buddha szobrot, mégsem illik piszkosan kidobni. Egy kartondobozon felirat: "vigyázz, üvegtörmelék van benne!" - nehogy megsérüljön a kiváncsiskodó. Pornó videókazetták, részletes feliratokkal ellátva, gondosan csomagolva, még vissza is csévélve - csak be kell tenni a képmagnóba, és el kell indítani. Komplett angol nyelvlecke, 3 kötet tankönyv, 12 hangszalag mellékelve, porbiztos csomagolásban. A TV-k mellett antenna, bennük a csatlakozók is, csak be kell dugni a konnektorba. Újabban pedig már videómagnók is jelentek meg a szemétben, igaz, egyelõre béta-normás, és természetesen a japán NTSC szabvány szerint mûködõk, de mûködõk.
Jön egy háziasszony, hoz egy halom papírdobozt, leteszi, majd körbejár. Meglát egy jó biciklit, alaposan megvizsgálja, felül rá, és elmegy. Késõbb egy népes anyatársaság jön, gyerekekkel, némelyek hátán csecsemõjük - együtt járják körbe, vizsgálják és válogatják a szemetet. De jönnek hivatásosok is, az igazi recirkuláltatók, bizományisok, árusok begyûjtõi. A határidõ elõtti estén jönnek, autókkal, reflektorokkal, némelyek fején bányászlámpa, kezükön fehér kesztyû. Egyben mindenki közös: nem túrják össze a halmot és nem törik össze, ami nem kell. Hátha jó még valakinek valamire az is. És még az utolsó pillanatban is jönnek emberek, még a szemetestõl is elkérnek egyes dolgokat, de ezután már egyedül rajtuk a döntés: elteszik-e maguknak, amit látnak, vagy behajítják a kocsi gyomrába.
Egy szép nyári napon nekikészültem, hogy lefényképezzem, mindannyiunk okulására, a szemetet. Már éppen kattintottam volna, amikor hirtelen lefékezett mellettem egy gyönyörû, fehér Nissan. Kiugrott belõle egy fiatal japán nõ, elõkapott õ is egy fényképezõgépet, és õ is le- fényképezte a halmot. Halk kattintás, egy bíztató mosoly felém, és már el is zúgott a kocsi. Olyan gyorsan, hogy õt már nem volt idõm lekapni.
Végezetül, hogy mindeme dolgok eredeti japán megfogalmazását is illusztráljam, íme, a liftjeinkben kifüggesztett terjedelmes használati utasítás utolsó mondata: "Mindannyiunknak helyes módon kellemes az élet!" Hm, talán tanulhatnánk egy kis pedantériát, nem?
Akit pedig a téma igazi irodalmi feldolgozása is érdekel, annak javasolom, olvassa el a néhány éve Takesi Kaiko magyarul is megjelent Ószakai éjszakák címû regényét. Én nem tudtam letenni.
(Gyengébbek, öregek átugorhatják).
Itt van aztán csak rend igazán! A vegyszer komoly dolog, és az egyetemi emberek komoly emberek. Az, hogy a papírt, fémet, üveget itt is külön gyûjtik, ezek után nyilván természetes. De ami otthon legfeljebb a környezetvédelmi felelõsök vágyálma lehetne csak: minden használt vegyszert, oldószert fajtánként szortírozva, külön gyûjtenek és adminisztrálnak!
A gyakorlat a mienkkel éppen ellentétes. Nálunk a beérkezõ vegyszert tartják nyilván. Hogy azután annak egy része - más megoldás híján - a csatornában végzi, azzal a kutya sem törõdik. Pedig ez, szerintem, fõben járó bûn. Itt elképedtek a kollégák, amikor megkérdeztem, ki is a méreg- illetve nemesfém-felelõs? Azon viszont én képedtem el, amikor láttam, hogy aranyat, platinát, sokszor még ennél is értékesebb vegyszerek mellett, csak úgy, az íróasztalfiókban tartanak, az egyik nyitott szekrényben pedig kb. fél Tokió kiírtására alkalmas mennyiségû ciánkáli található. A vegyszertárolásnál egyedül földrengésbiztonsági szempontok érvényesülnek: gyúlékony, robbanásveszélyes folyadékokat, savakat kizárólag kulcsra zárt acélszekrényben tárolnak.
A kimenõ vegyszereket viszont ml-re pontosan írjuk fel. Az egyik szobában 10-12db, 20 l-es mûanyagkanna van letéve, az osztályozott hulladékvegyszer számára. Külön a vizes oldatok, külön az alkoholos, éteres, olajos, a nehézfémeket tartalmazók, a nitrogéntartalmú vegyszerek, a nagymolekulájú szerves anyagok stb. Mindegyik kanna fölött egy papír van, amire egyszerûen fel kell írni, ki, mikor, mit és mennyit öntött bele. Mindenki fel is írja, persze, és az igazat írja, jó helyre írja és önti - miért is tenne másképpen?
Aztán, ha a kanna 2/3 részéig megtelt, elszállítják a begyûjtõbe. Hogy az hol van, és ott mit csinálnak vele, azt eddig nem sikerült megtudnom. Márpedig enélkül hiába is gyûjtögetjük külön kannákba a vegyszert. Amíg nincs szervezett begyûjtés Magyarországon, addig marad, jobb híján, a csap. Sajnos.
Biztos vagyok benne, hogy szándékosan csinálták. Mondhatta nekik az Úr, hogy ne egyenek az almából, de õk már jóelõre eltökélték az egészet, és hosszú távra elõre gondolkoztak. Mert maga az alma, az a pár harapás nem lehet elég vonzó, különösen, ha közben egy kígyó is sziszeg az ember fülébe, a másik oldalon meg már fényezik a lángpallost. De amiért érdemes kockáztatni, ami még a paradicsomi állapotnál is különb, az csak egy dolog lehet: EGY JAPÁN BENZINKÚT.
Elektronikusan vezérelt pompás fényújságja már messzirõl csalogat, hirdetvén, hogy ma 20 %-kal olcsóbb a benzin, mint tegnap volt. Nem kell semmit tenned, csak óvatosan a jelzett, többnyire teljesen kihaltnak tûnõ hely felé kormányoznod autódat. Látszólag sehol egy lélek, autó is csak nagy ritkán bukkan fel. Mindenütt a legnagyobb tisztaság, szinte sterilitás - sehol egy olajfolt, sehol egy benzintócsa. Hirtelen az az érzésed támad, hogy ez nem is benzinkút, hiszen a szokásos "kutak" helyett a magasból lóg le valami, egy rúgós csõ végén egy kis pisztoly alakú szerkentyû. Azt hiheted, autós fogorvosi ellátást találtak ki számodra. De nem. Amint a tágas térre begördül autód, hirtelen megkezdõdik az ünneplés. Egyszerre vagy hatan (nem túlzás) rohanják meg kocsidat, tökéletesen tiszta, színes egyenruhába öltözött fiatal fiúk és lányok. Lelkesen kiabálva üdvözölnek. Ketten integetve irányítanak - közelebb, közelebb, most jó! Ketten szélvészszerû gyorsasággal kezdik lemosni ablakaidat, legyenek bár patyolattiszták, majd sietve áttérnek a rendszámtáblákra, sárvédõkre. Az integetõk egyike mélyen meghajolva üdvözöl a melletted levõ ablaknál, udvariasan várva, hogy elzárd a motort, foghegyrõl oda méltóztass mordulni, hogy "húsz", ezzel fejezve ki tisztelt akaratodat, miszerint 20 l benzint szeretnél, majd a kiszállás megkísérlése nélkül kegyeskedj meghúzni autód rejtekhelyén azt a kis fogantyút, amelyik távolról nyitja a benzintank fedelét, hogy végre a várakozó lekaphassa a töltõpisztolyt a levegõbõl, és benyomhassa a 20 litert az autódba anélkül, hogy egy csöpp is melléfolyna. Pontosan annyit, se többet, se kevesebbet.
Közben egy másik kezelõ már hozza is a számlát, a számítógép által kiállítottat, amely tanúsítja, hogy itt és most, ennyi óra ennyi perckor vettél 20 l benzint, amelyért fizettél ennyit és ennyit, és visszajár még ennyi és ennyi. És a fiú már adja is vissza, jenre pontosan , miközben már köszön is el, hajlongva. A mosók is, a töltõ is végzett, de lám, két ember máris rohan a kijárat felé! Az egyik kiabálva, integetve irányít: indulj lassan, most még lassíts egy kissé, mert nagy a forgalom az utcán. Egyikük élete kockáztatásával kiugrik az útra, hogy leállítsa kedvedért a forgalmat, és miközben autód méltóságteljesen gördül ki az úttestre, mindannyian mélyen meghajolnak, és hangosan, kórusban köszönik meg, hogy méltóztattál benzint vásárolni, és kérik, legyél olyan jó, hogy máskor is erre hajtasz.
Te pedig elhagyod ezt a két percnyi Paradicsomot, és arra gondolsz, hogy innen 10000 km-re, ha Trabantod szerencsés várakozás után a koszos-bûzös töltõállomás elejére keveredik, örülhetsz, ha a kutas egyetlen megjegyzésével megúszod, ha nem elég gyorsan ugrasz ki a volán mellõl, ha nem elég ügyesen csavarod le a tanksapkát, ha célzol arra, hogy az ablak piszkos vagy a benzin melléfolyt, vagy ha a borravaló mennyisége nem haladja meg azt a mértéket, amit Kutas Úr tegnap éjjel megálmodott el nem végzett szolgáltatásai fejében, és akkor talán eszedbe jut, hogy egy icike-picike számítási hiba mégis csak belecsúszott azért abba az egykori almaevési akcióba...
Igen, azaz majdnem mindent. Baloldali a közlekedés, a közlekedési lámpák színei vízszintesen vannak elhelyezve. Fordítva olvassák a könyveket, "hátulról elõre". Fentrõl lefelé és jobbról balra írnak, bár a háború óta ez keveredik a mi írásformánkkal is, egy-egy újságban teljes összeviszszaságban. A kisujjukon kezdik a kiszámolást, a nagyujj az utolsó. Tetszés szerinti sorrendben eszik a fogásokat, a leves gyakran az utolsó. Mindenre "igen"-nel válaszolnak, pl. a "nem vagy fáradt?" kérdésre a válasz: "igen, nem vagyok fáradt." A ceruzát nem végighúzzák a papíron, hanem végigtolják (mintha ecset lenne). Elõbb veszik le a cipõt, mint a kabátot. Ha valamire emlékeznek, nem az eszükbe jut, hanem a szívükbe. Nem(csak) a násznép visz ajándékot az esküvõre, hanem az ifjú pár ajándékozza meg a vendégeket. Az kér a leginkább bocsánatot, akinek a legtöbb zavart okozták. Télen sokan járnak mezítláb, nyáron viszont minden nõ harisnyát visel. Ha valaki magára mutat, nem a mellére bök, hanem az orrára. Az idegenre szívélyesebben mosolyognak, mint az ismerõsre (figyelem, ezt minden külföldi a barátság jeleként értékeli. Rengeteg férfi járt már pórul, félreértve egy-egy csinos japán nõ kedvességét...) Fordítva fürdenek, a kádon kívül, és tisztán mennek a kádba. Ha egy étterem elõtt le van engedve a függöny, akkor vannak nyitva, záráskor viszont felhúzzák. Végül, ami nekem a legjobban tetszik: nem a tûbe fûzik a cérnát, hanem a cérnára húzzák a tût!
Ehhez Zsuzsa egy tragikus történetet tesz hozzá, adalékként:
Egyik közelben lakó ismerõsöm, egy kedves, 2 gyerekes háziasszony, rendszeresen átjárt hozzám angol nyelvet gyakorolni. Egyik alkalommal szemlátomást a takarítást félbehagyva, kötényben érkezett, a szokásos idõpont elõtt jó egy órával. Mosolygott, többször meghajolt, kérte az elnézésemet, majd bejelentette: legalább egy hónapig ne is várjam. Befekszik a kórházba, valószínûleg meg fogják operálni, csomót találtak a mellében. Megijedtem, jobban is annál, hogy eszembe jutottak volna az ilyenkor illendõ japán viselkedési normák. Igy hát rémületemet nem palástoltam, az kiült az arcomra. Keiko szan ekkor mosolyogva többször megnyugtatott, ne aggódjak, jól érzi magát, van étvágya, és bár a csomó rosszindulatú, bízik a gyógyulásban. Látva, hogy még mindig nem tértem magamhoz, heves bocsánatkérések közepette hajlongani kezdett. Bocsánatot kért, hogy izgalmat, aggodalmat okozott nekem.
Keiko szan egyébként késõbb egy típikus japán tulajdonság, az önfegyelem mélységeivel ismertetett meg engem. Miután fél mellét eltávolították, a besugárzás és a gyógyszerek hatására gyönyörû fekete haja megritkult, a kórházból hazatérve azonnal visszavette a háztartás vezetését vidékrõl ideiglenesen felutazott édesanyjától. Balettórára és külön matekra szálította kocsival a gyerekeit, eljárt az angol órára, és soha, senki sem hallotta panaszkodni (nemcsak én, a külföldi, de a hozzá közel álló barátnõk sem).
Arra a kérdésemre, hogy nem fáradt-e, azt válaszolta:
- Lassan csinálok mindent, közben pihenek, meg kell erõsödnöm.