Tekintettel arra, hogy egyikõtök diszkréten érdeklõdött a téma iránt, bizonyos méreteket kérdezvén, oly precizitással, amely leginkább egy japán nõi fodrászra jellemzõ, megpróbálok néhány vonatkozó információval szolgálni. Szeretném egyben kijelenteni, hogy bár törekszem rá, a témában a teljességet még csak nem is remélem megközelíteni. A Nobel-díjas Konrad Lorenz a tüskés pikó nevû halfaj szerelmi életét valószínûleg sokkal mélyrehatóbban tudta tanulmányozni és azt hiszem, én a Nobel-díjat, ezért legalább is, nem fogom kiérdemelni.
A témát sok rejtély lengi körül, és a kibontakozó kép rendkívül ellentmondásos.
Ez az egyik legizgalmasabb kérdés. Ugyanis, amint azt már oly sokszor szajkóztuk, a japán férfiak korán reggel eltávoznak hazulról, majd késõn este érkeznek haza, akkor is sokan részegen. Ilyenkor már sok feleség csendesen aluszkál. Az egyik kolléga az egyetemen kifejezetten büszkén mesélte el (tudniillik arra volt büszke, hogy õ milyen sokat dolgozik), hogy minden este akkor ér haza, amikor az asszony már alszik. A rejtély a dologban az, hogy például a házbeli anyák sorban esnek teherbe, többen már a harmadik gyereküket várják.
Megnyugtatok mindenkit, hogy az általános válasz szerint többnyire mindenki a saját feleségével illetve férjével. Vannak ugyan kivételes információim is. Az egyik ifjú hölgy pl. azt vallotta, hogy újabban a fiatalok között akadnak olyanok is, akik titokban (!) összeköltöznek, és házasság nélkül együtt élnek, de ezt a szülõk és a szomszédok rosszallják, ezért (!) ez meglehetõsen ritka. Másik példa az a hír volt a TV-ben, hogy egy professzor, aki reggel 8-kor váratlanul hazaérkezett (már ez is érdekes), feleségét egy idegen férfival találta, akit is dühében agyonvert. Aztán gyakran van a TV-ben egy kedvelt mûfaj, amit egyszerûen csak "drámának" neveznek. Az ebbe a kategóriába tartozó TV-játékok szinte kizárólag szerelmi háromszögrõl szólnak. Az egyik ilyen gyöngyszemben a konfliktuas akkor jön létre, amikor a feleség megtudja, hogy a férje csalja. Hosszas vajúdás és szenvedés után a teljesen elkeseredett feleség elszánja magát a végsõ lépésre: tragikus ünnepélyességgel magára ölti legszebb kimonóját, s habár anyja kétségbeesetten próbálja visszatartani, a nõ már nem változtat szándékán, és - elmegy a másik nõhöz veszekedni. Hosszas veszekedés után a legjobb barátnõk lesznek, és kiegyeznek a férfi közös egzecíroztatásában, aki eközben mit sem sejtve dolgozik a munkahelyén.
A dologban pont ez a pláne! A férfiak összes idejüket a munkahelyen, illetve kocsmában, férfitársaságban, szigorú ellenõrzés alatt töltik. A nõk eközben gyermekeikkel, illetve egymással vannak elfoglalva, szintén folytonosan szem elõtt. Ha ehhez hozzávesszük, hogy nincs az a Mári néni otthon, aki olyan pletykás tudna lenni, mint a japán nõk, szinte kizárt, hogy ne derülne ki, ha pl. a postás levél kézbesítése ürügyén túl sok idõt tölt valahol (mellesleg, az állásába is kerülne).
Esettanulmány: Zsuzsa Kiotóban
Hétfõn reggel be kellett vinnem Miki kunt az oviba, mert az anyja Kiotóban barangolt. Visszafelé jövet az egyetem felé kanyarodtam éppen, amint a ház közelében utolért a szomszéd autója. Éppen ugyanoda indult õ is, az esõ miatt állt meg, no meg hát ... furcsállotta, milyen irányból jövök. Azonnal meg is kérdezte az okát. Amikor megmondtam, hogy ma én vittem be a gyereket az oviba, együttérzését fejezte ki, mondván, hogy tavaly még õ is kénytelen volt ilyeneket csinálni. Aztán megemlítette, hogy hallja, Zsuzsa Kiotóba ment. (Semmi nem lehet titok a házban). Kérdés: "miért?" Válasz: "megnézni". Zavart hümmögés, ez ugyanis itt nem érv. Majd: "No és, egyedül ment?" Mondom, nem, hanem a "tomodacsi"-val, ami férfi vagy nõ barátot egyaránt jelenthet, és az is nyitva marad, hogy kinek is a barátja az illetõ. Végül csak rákérdez: "nõ vagy férfi az illetõ?" A választ, hogy nõ, megkönnyebbült nevetéssel nyugtázza: "az jó, az nem veszélyes!"
Ez sem egyszerû probléma, mert a japán lakások köztudomásúan nagyon kicsik, és ráadásul általánosan bevett gyakorlat, hogy a mamák kisgyerekeikkel egy szobában alszanak. (Kaján, de logikus gondolkodású olvasó kiszúrhatja, hogy nem az alvásról van most szó). Egyedülálló emberek persze könnyen bérelhetnek lakást, de akkor hamar úgy járhatnak, mint az a rendõrtiszt, aki a múlt héten fegyverrel kirabolt egy bankot, mert fülöp-szigeti barátnõjének lakást bérelvén, ebbe anyagilag töntrement.
Errõl eszembe jut, hogy egy lehetséges válasz a "hol" és "kivel" kérdésekre az, hogy a Fülöp-szigeteken, az ottani lányokkal. Az oda irányuló, kifejezetten férfi idegenforgalom ugyanis az utóbbi években nagyon fellendült. Hivatalos indokolás szerint ez az erõs jen-nek köszönhetõ, de a valóságban annak, hogy az egyébként gyönyörû ottani lányok között jócskán akadnak, akik könnyebb vérrel rendelkeznek, de erõs jennel nem annyira. Az eset emlékeztet arra, amikor néhány éve honleányaink hajtottak rá az "erõs lírára".
Lehet, hogy a válasz erre a kérdésre egyszerû: ritkán, és ez ad némi magyarázatot az elõzõekre is. Az viszont biztos, hogy az európai átlaghoz képest sokkal késõbb kezdik el. Az, hogy a házasság és a gyerekszülés sokkal késõbb kezdõdik, (az átlagos japán anya 27 éves korában szüli elsõ gyermekét), többek között a hosszabb tanulmányi idõvel is magyarázható. De ez nyilván maga után vonja a szexuális élet kezdetének késleltetését is. Mindenesetre itt nem lepõdnek meg, ha valakinek 25-30 éves korában nincs sem férje, sem barátja.
Nem kell értetlenkedni, lássátok be, hogy sokféle válasz adható, pl. pénzért, szerelembõl, stb. Érdekes, hogy még mindig sok az elrendezett (nem, vagy nem egyszerûen szerelmi) házasság. Ohtaki szenszei pl. két házasságot hozott össze. A dolog egyszerû: a dolgozó egész életét a munkahelyén tölti, nincs sem ideje, sem helye ismerkedni. Problémáit fõnöke ismeri a legjobban, és ezért tõle várható a megoldás is.
A lányok nyilvánvalóan férjhez akarnak menni, ezt nem rejtik véka alá. A laborban is gyakori beszédtéma, hogy mikor mennek a lányaink férjhez, de nem az, hogy kihez. Az kevésbé fontos.
Esettanulmány: a tenyérjós
Tokió több helye, köztük Sindzsuku is, nevezetes arról, hogy tele van jósokkal. A mûfaj nagyon népszerû, az emberek hiszik is, nem is, de gyakran jósoltatnak maguknak. Tavaly nyáron a titkárnõnk elmesélte, hogy azt jósolták neki, hogy a folyó évben nagy boldogság éri. Megkérdeztem, na és mi a helyzet? Mire õ: egyelõre még csak fél év telt el. Újév után eszembe jutott, és újra megkérdeztem. Visszakérdezte: "a házasságra gondolsz? Az nem jött be, sajnos!"
A "pénzért" variáció meglehetõsen publikus. Nem a gésákra gondolok, akik köztudomásúan sokkal bonyolultabb szerepet töltenek be, mint a prostituáltak, hanem például a kiterjedt call-girl hálózatra, ami pedig még a "züllött" Amerikában sem legális tevékenység, tudomásom szerint. Itt az egyik legforgalmasabb belváros, Sibuja állomás nyilvános telefonkészülékei mellett is tucatjával hevernek a fényképes, telefonszámos, és a szolgáltatást kellõen részletezõ színes brosúrák. A kuncsaftnak csak tárcsáznia kell.
Megjegyzem, hogy azért ez nem ilyen egyszerû, legalább is a külföldiek részére nem. Egyik amerikai barátunk meséli, hogy amikor próbaképpen felhívott egy ilyen számot, meglepetésére férfihang jelentkezett, egy szálloda nevét mondva be. Amikor meghallotta, hogy angolul kérdezik, szó nélkül letette a kagylót. A második kísérlet, egy másik számmal, szintén kudarcot vallott: az ekkor megszólaló férfihang közölte: "külföldieket, sajnos, nem fogadunk".
Ez a legellentmondásosabb kérdés. A japánokat egyszerre jellemzi a legnagyobb nyíltság és a legmagasabb fokú prüdéria. Az a japán férfi, aki az utcán egyszerûen megáll, és mindenki szeme láttára vizel egyet, az uszoda férfi öltözõjében szemérmesen takargatja magát férfitársai elõtt. Az a nõ, aki gond nélkül fürdik meztelenül közös fürdõben idegen férfiakkal, ha úgy hozza a helyzet, nem mutatkozik még pizsamában sem a szomszéd nõk elõtt. Zsuzsa szerint a hölgyek bûmészmutatványokat mûvelnek egy szál törülközõvel, ahogy takargatják magukat az uszoda öltözõjében. De annyit én is látok, hogy a fürdõruha-divat enyhén szólva ó-konzervatív. A napi sportlapok és sok képes hetilap tele van rajzolt, sõt fényképezett pucér hölgyekkel, valamint szexuális jelenetekkel, nem is beszélve a pornómagazinokról erdejérõl. Ezeket a vonatokon és másutt is nyilvánosan olvassák, sokszor többen is (itt nem illetlenség belebámulni más lapjába). Ugyanakkor a méregdrágán, gyönyörû kiadásban megjelentetett, több évszázaddal ezelõtti, szexuális aktust ábrázoló mûalkotásokat sikerült tönkretenni azzal, hogy a kényesebb helyeket utólag feketével bemázolták. A videokölcsönzõk pornó-forgalma döbbene- tesen nagy. Van, aki egy este 4-5 kazettát is kivesz. A választék szabadpolcos, az árut kínáló fényképekkel tarkítva. Fõleg férfiak válogatnak, de a nõk is megnézegetik elfogulatlanul. A téma persze szinte kizárólag a nõi test. A kazettán még a fõszereplõ hölgy fényképe és neve is szerepel! A kazettával hazatérõ személyt viszont otthon meglepetés várja: ugyanis szuper képtechnikával, a kényesebb helyek itt is szét vannak mázolva! Ami a lényegen persze nem sokat változtat. (Akad azért kivétel is, de annak terjesz- tése ellen már fellép a törvény).
A TV hirdetéseiben fõszerepet kapnak a nõk. Ezek között vannak, akik kifejezetten erotikummal próbálkoznak, és olykor öltözetük is elég lenge. A dolog azonban mindig diszkrét. Este 11 körül azonban vannak olyan mûsorok, amikben szex a téma. Itt esetenként teljesen megszabadulnak már a prüdériától. Egyszer láttam egy riportot az egyik híres színésznõvel, ami számomra meglepõ volt. Elõször jónéhány részletet bevágtak a mûvésznõ filmjeibõl, olyan jelenetekkel, amit pornó címen nyugodtan ki lehetett volna cenzúrázni. Közben mutatták a hölgyet, amint a stúdióban nézi magát. Utána elkezdték kérdezgetni, mit gondol most, mit érzett akkor, mit akart kifejezni stb. Kedvesen, nyugodtan válaszolgatott, a végén pedig még egy dalt is elénekelt.
Az a gyanúm, hogy a japánok technikai, testi kérdésekben cseppet sem zavartak vagy titkolózók. Talán jó példa, hogy ezt már gyerekkorban is elkezdik - a reggeli óvodás TV-mûsorban van egy rajzfilm, a szoptatás népszerûsí- tésére. Az egész gyönnyörû: A kisgyerek a képen cicikrõl álmodik, animációs technikával hegynagyságú, cicialakú léggömbökön lovagolva, a levegõben lebeg stb. Ugyanakkor a japánok végtelenül szégyenlõsek, amikor saját magukról, saját érzéseikrõl van szó. És ez nemcsak a szex, hanem az élet minden területén így van.
Japánban lényegében tilos a pirulák használata. Csak szigorú orvosi ellenõrzéssel adják, amikor egészségügyi oka (is) van ennek a módszernek. Szélesebb körû engedélyezésük a 90-es évekre várható, addig intenzív kutatások folynak a káros mellékhatások csökkentése érdekében. A spirál szintén kevéssé elterjedt, általában a "nõi" védekezési módszerek kevésbé népszerûek. Marad tehát lényegében három módszer: az abortusz, a gumióvszer és a Kalmopyrin (nem elõtte, nem utána, hanem helyette - lásd a mikor, kivel, hol rejtélyeket). Az abortusz teljesen legális, mindenkinek jár jog szerint, de nagyon drága, és nem érvényes rá az egészségügyi biztosítás. A dolog így egyáltalán nem megalázó, nincs vele az a tortúra, mint nálunk a bizottságokkal, de a vele járó lelki gond persze továbbra is megmarad. A gumióvszer tûnik a legnépszerûbbnek. Ugy hallom, most már otthon is meg lehetett ismerkedni azzal, hogy a japán csúcstechnika ebben is remeket produkál. Lehet, hogy ez is az egyik fõ tényezõ abban, hogy az AIDS nem jelentkezik komolyan Japánban (bár erre valaki inkább azt a magyarázatot adta, hogy "a japán prostituáltak profik, szemben az amerikaiakkal, akik amatõrök"). Zsuzsa szerint nagyon furcsa, hogy egy ilyen társadalomban, ahol hagyományosan a férfiak állnak a központban, és a nõk kiszolgáltatottak, éppen ez a kérdés pont a férfiakra van bízva. Errõl viszont az a véleményem, hogy a férfiak nem annyira a központban állnak, hanem nagyon is ki vannak szolgáltatva, és ezt kivátelesen nemcsak a feleségem ugratása kedvéért írom, hanem nagyon komolyan is gondolom.
A kétéves Naoko csak állt az udvar közepén és harsányan bõgött. Közeledett az ebéd ideje, Naoko éhes is volt, álmos is, ráadásul az átszaladgált délelõtt után most igazán semmi kedve nem volt lépcsõt mászni. Rábeszélése sikertelenségén cseppet sem meglepett anyukája hamar felkapta a legalább 15 kilós kislányt és már cipelte is fel a lépcsõn az ötödikre. Bár Naoko mamája kisbabát várt és már alaposan benne volt a kilencedik hónapban, a fenti jelenet nap-nap után lejátszódott, de nem lepõdött meg ezen rajtam kívül senki. Naokonak mellesleg hamarosan három és fél kilós, egészséges kistestvére született, idõre.
Japánban jóval kevesebb a veszélyeztetett terhes és a koraszülés is, mint nálunk. Pedig, - példa rá Naoko esete is - a japán nõk nem kímélik magukat, cipelik a szatyrot, a gyereket, végzik a házimunkát, és ha állásban vannak, akkor lehetõség szerint végigdolgozzák egész terhességüket. De nem kíméli õket a környezetük sem. A terhes nõknek nem jár ülõhely a zsúfolt tömegközlekedési eszközökön, (mellesleg az öregeknek, kisgyereket cipelõknek is csak igen ritkán), és Naokot is egyedül én vittem fel idõnként a mamája helyett az ötödikre.
Ha nõgyógyászra van szükségük, a japán nõk tetszés szerint választhatnak a nagy állami és magánkórházak, valamint az apró rendelõk között. Ez utóbbiakban általában egyetlen orvos dolgozik, aki egyben maga a tulajdonos is. Itt a váró és rendelõ mögött néhány kórterem és egy kis szülõszoba képezi a szülészeti "részleget".
A nõgyógyászati vizsgáló nem egészen olyan, mint a nálunk megszokott. Maga a vizsgálóasztal "földszintes". Felfekszik a beteg, elhelyezkedik kényelmesen, majd odalép a nõvér, megnyom egy gombot és a páciens asztalostul felemelkedik a magasba. Ekkor a nõvér valahol az ember hasa körül keresztben elhúz egy függönyt, elválasztva a vizsgálat "tárgyát" a vizsgálat személyétõl. Amíg tehát az orvos alulról vizsgálja, a beteg felsõteste egy függöny mögött rejtõzik.
- Tudja, a japán nõk olyan szemérmesek! - magyarázta nekem a függöny szerepét egy nõgyógyász.
Legtöbben a lakóhelyük közelében választanak kórházat, orvost maguknak. Választék van bõven. Csak az megy messzebb, akinek valamilyen különleges igénye van, mint pl. Hiroko barátnõmnek. Õ elsõ gyermekét férje jelenlétében kívánta világrahozni. A papás szülés egyelõre még Japánban is csak néhány kórházban lehetséges, de azt sem lehet mondani, hogy elsöprõ lenne rá az igény.
Ha valaki kis, egyszemélyes klinikán szül, ezzel automatikusan orvost is választ magának. A nagy kórházakban azonban senkinek nincs saját orvosa. A kismama legfeljebb legközelebb más idõpontban megy vizsgálatra, ha nem szimpatikus neki az õt vizsgáló orvos. Így esélye van arra, hogy máshoz kerül. A szülést azonban mindenképpen az ügyeletes orvos vezeti le. Hiszen azért van ott!
- Ha én egy kórházat kiválasztottam, ezzel egyformán meg kell bíznom valamennyi orvosában - magyarázta egy japán kismama és nem értette, miért csodálkozom ezen.
A kis klinikák is el vannak látva a megfelelõ technikai eszközökkel. Nindenütt van pl. ultrahang készülék, ha ezek nem is mindig a legmodernebb berendezések. Az orvos sehol nem engedheti meg magának, hogy hibázzon, mérhetetlen kártérítési összeget fizetne. De elég, ha a környékbeli asszonyok körében elterjed egy magánklinikáról, hogy nem a legjobb valamiért, azonnal csökken a forgalom és azt az orvos zsebe bizony alaposan megérzi!
A kismamák rendszeresen, rövid idõközönként járnak ellenõrzõ vizsgálatokra. A nagy kórházakban szerveznek nekik különbözõ elõadásokat, tanfolyamokat is. Itt számtalan, az életmódra, különösen a helyes táplálkozásra vonatkozó tanácsot kapnak. A hagyományos japán étrendbe, amely szójakészítményekben amúgy sem szûkölködik, most még több szóját, fehérjét kell beiktatniuk. A vékony testalkatú japán nõk nem híznak el a terhesség alatt sem.
Népszerûek a kismamáknak szervezett úszás-foglalkozások is. Ezek orvos és védõnõ szigorú felügyelete mellett folynak, az áruk persze elég borsos.
A nagy kórházak sokszor zsúfoltabbak, mint a kis klinikák, de a kismamák mindig, mindenütt - csakúgy mint az egészségügy más területein - udvarias, elõzékeny, kedves ellátásban részesülnek. Tanúja voltam, hogy a közeli kórház nõgyógyászatán, több órás várakozás után a nõvér délben kijött a betegekhez. Elnézést kért, majd felolvasta azoknak a nevét, akik egy órán belül biztosan nem kerülnek sorra, ezért nyugodtan elmehetnek haza, vagy egy közeli büfébe ebédelni.
Japánban mindenkinek van valamilyen típusú egészségügyi biztosítása, eszerint téríti a biztosító a kezelési költség bizonyos százalékát. A mûvi terhességmegszakításra, a fogamzásgátlással kapcsolatos kiadásokra, terhességre és szülésre azonban nem vonatkozik a biztosítás. A szülés tehát komoly kiadás, ára változó, függ az igénybe vett szolgáltatásoktól, a kórháztól. A férj munkahelye azonban ennek jelentõs részét szülés után visszatéríti. A legtöbb családban azonban így is komoly érvágás a terhesség, a szülés.
Még egy nõgyógyászati vonatkozású érdekesség, hogy bár a hormonális fogamzásgátlókat kerülik, igen elterjedt a menstruáció idõpontjának megváltoztatása hormontabletták segítségével. No persze nem szíre-szóra, de egy külföldi út, néhány napos nyaralás kedvéért sokan fordulnak orvosukhoz.
- Korábbra vagy késõbbre parancsolja? - kérdi az orvos, szoroz, oszt, és már írja is fel a kívánt tablettát.
Gyógyszert egyébként az illatszert, és sok más egyebet is árusító drogériákban mindenki korlátlanul, ám méregdrágán vásárolhat. Ha azonban az orvos ír fel valamit, legyen az vitamin, nyugtató vagy bármi egyéb, akkor a kórházban, illetve a rendelõben lévõ kis patikában kapja meg a beteg. Ilyenkor sosem közlik a gyógyszer gyári márkanevét. A beteg csak annyi tablettát kap, amennyire szüksége van. Tehát, ha pl. antibiotikumot kell szednie 4 napig, naponta három szemet, akkor a nõvér kivesz a dobozból 12 darab tablettát, ha az elõre csomagolt lapon több van, kisollóval gondosan levágja a szükséges mennyiséget, ezt egy borítékba teszi, arra pedig ráírja az alkalmazás mikéntjét. A biztosítás érvényes a gyógyszerre is. A beteg a vizsgálat után kap egy részletes számlát, amin minden tétel fel van sorolva, és távozás elõtt fizet a pénztárban. Borravaló, boríték egyszerûen nem létezik.
Be kell vallanom, ez felséges érzés. Korrekt, tiszta ügy, nem kell a fejet törni, kérdezõsködni, ki mennyit adott, jézusom, nem lesz ez mégis kevés?
Gondolom, senkit nem lep meg, hogy a japán ipar a kismamáknak az ilyenkor szükséges eszközök, ruhanemük végtelen választékát nyújtja. A csinos kismamaruhákat, terhes-nadrágot, szebbnél szebb, kivehetõ betétes szoptatós melltartókat kínáló katalógusok ott hevernek a nõgyógyászati várók széksorai mellett is. Hozzá kell tennem, hogy bérházunk közepes jövedelmû kismamái körében ugyanúgy körben jártak a kismamaruhák, mint ahogy mi csereberéltünk itthon.
Régi-régi szokás, hogy a japán kismamák terhességük elõrehaladtával haskötõt viselnek. Számtalan fajtájú gumírozott, változtatható méretû haskötõ kapható, a legtöbben azonban, miként nagyanyáik, egy egyszerû, kilométer hosszú vászondarabot tekernek a hasuk köré. Ezt viselik egész nap, a legnagyobb kánikulában is.
Régen ezt a vászondarabot a terhesség kezdetén elvitték a templomba és megáldatták a pappal. Igy kérték az égieket, hogy egészséges gyermeket hozhassanak világra.
- Anyósom elküldte nekem az õ régi, valamikor megáldott haskötõjét, amiben a férjemet hordta ki, viseljem ezt én is. Fél óra, amíg magamra tekerem, és este ki lehet csavarni, úgy beleizzadok - mesélte szomszédasszonyom.
Õ azonban modern nõ, vásárolt magának egy szép, új, gumírozott haskötõt. Biztos, ami biztos, néha azért felveszi az anyósét is.
Nyilvánvaló azonban, hogy a japán kismamák sem a szent haskötõnek köszönhetik egészséges gyermeküket.
Ma hallottam az elsõ japán viccet! Nem fantasztikus? Igy szól: "Hogyan lehetséges, hogy 15 millió tokiói elfér egy ilyen kis területen? Csak úgy, hogy közülük 5 millió állandóan a vonatokon lebeg!"